Háromkirályok napján…

Ahogy az már sok éve lenni szokott, idén is január 6-án szervezték a helyi tornateremben a hagyományos asztalitenisz-bajnokságot. Az elsőt Bán Miroslav szervezte, de egy ideje bevezették, hogy az első helyezett kapja a szervezés jogát. Így történt, hogy Juhos Tibor a főszervező 5. éve. Egy kis turpisság azért van a dologban, hiszen már tavaly sem ő nyerte, de „rámaradt, mint szamárra a fül“, mivel nem peredi lett az első.

Évről évre egyre több a résztvevő, és nemcsak perediek, hanem a környékbeli falvakból, illetve sellyei, galántai, de még pozsonyi versenyzők is érkeztek a megmérettetésre és előre jelezték, hogy jövőre is itt lesznek, mert nagyon jól érezték magukat. A verseny 3 kategóriában zajlott: 1. gyerekek – 6-16 éves korig, 2. felnőttek – 16 évestől idősebbek, 3. páros – ebben csak felnőttek indultak. Sorsolással döntötték el, hogy a 25 nevezőből ki kivel fog játszani (a neveket kalapból sorsolták ki), majd a nyertes a nyertessel játszott, így állt össze a végleges sorrend. Minden kategóriában (kivéve a gyerekeknél) az első 3 helyezettet jutalmazták – idén először – serleggel, illetve más tárgyi ajándékkal (pl. bor, pezsgő, fürdőszobaszett stb.), amelyet szponzori felajánlásokból oldottak meg a szervezők.

A gyerekek – minden résztvevő – édességet és üdítőt is kaptak. Az iskola, illetve a község annyiban járult hozzá a rendezvényhez, hogy a tornateremért (idén másodszor) nem kellett bért fizetni, és az iskola 2 ping-pong asztalát a rendelkezésükre bocsátották. Mozoli Sándor és Juhos Tibor adott még kölcsön egy-egy asztalt, így tudtak egyszerre több mérkőzést is lebonyolítani. Az egész napos rendezvény nagyon jó hangulatban zajlott, amely annak is köszönhető, hogy szép számban összegyűlt a közönség, akik lelkesen buzdították a versenyzőket és akiknek a száma szintén minden évben növekszik. Sajnos lányok, nők nem vettek részt a bajnokságon, de remélhetőleg a jövőben ez is változni fog. A szervezők: Bán Miroslav, Helmeš Robert, Szabó Bertalan és Juhos Tibor ezúton is köszönik a segítséget a támogatóknak: Bán Miroslav, Fricsek Zoltán, Helmeš Robert, Juhos Tibor, Keszeg Roland, Laczkó János, Lelovics Bálint, Mozoli Sándor, Pered Község, Szabó Bertalan, Szekeres László és Szilveszter, Takács János, Varga Zoltán; és szerettel várnak minden érdeklődőt 2012. január 6-án a tornaterembe!

Díjazottak:

1. kategória (gyerekek): 1., Juhos Ákos (Pered), 2., Darázs Dávid (Sellye), 3., Szabó Barnabás (Pered), 4., Majerník Gergely (Farkasd)

2. kategória (felnőttek): 1., Zsidó László (Galánta), 2., Juhos Tibor (Pered), 3., Bende Péter (Pered)

3. kategória (páros): 1., Laczkó János (Pered)-Darázs Dávid (Sellye), 2., Szarka Szilárd (Sellye)-Mészáros Gábor (Pered), 3., Lelovics Bálint (Pered)- Helmeš Robert (Pered)

Juhos Anna és Tibor elmondása alapján lejegyezte Marosi Bianka

Marosi Bianka



Ez is érdekelhet,,,