Telektó PT évzáró: Tagoknak olcsóbb a Duslo uszodája

teglasok

Lassan már fél évnél tartunk, és azóta sok minden történt a Téglásoknál, ennek ellenére érdemes elmondani, hogy mi történt tavaly.

Herencsár Zsolt elmondta, hogy a tavak tisztítása mellett több rendezvényt is szerveznek. Ilyen a Föld napja alkalmából gyerekeknek szervezett brigád, majális vagy a gyereknap. Kimondottan sikeresnek értékeli a horgászbált, amelyet idén is megtartanak.

A Telek-tó vizét bevizsgálták, de rosszak voltak az eredmények. A tó fenekén nagyon sok az iszap, azért boronálni kell. Próbálkoztak vízibolha telepítéssel, hogy az algát megegye, de helyette a kárász tette ezt a bolhával. Egészében a 2013-as év alatt a víz minősége már tovább nem romlott. Elmondta, ha tavasszal javulna víz minősége, akkor telepítenek bele halat. ( Nem tudom, hogy megtörtént-e.) Idén a legfontosabb feladat az lenne, hogy a sekélyebb területről kiszívni az iszapot, amely komoly költséggel járna. A tó teljes iszaptalanítása 30 ezer € lenne. Herencsár hangsúlyozta, hogy nem mélyítésről lenne szó, csak az iszap eltávolításáról.

Miután a Telektó állapota nem engedte, hogy nagyobb munkákat végezzenek, a tevékenységük nagy részét a Téglásokra összpontosították, és a betervezett munkák dupláját végezték le.

Tavaly több halasítás volt, amelynek következtében a Telektóban 800 kg, a Téglásokban 1200 kg hal lehet.

Zuzana Szarková pontos beszámolót tartott a pénzügyekről. A bevételi oldalon a majális 587€, gyereknap 179€ és a horgászbál 987 €-t hozott. Döbbenetesen magas bevétel volt a 2%-ból (9 975 €). A kiadások többsége kotrásra és halasításra ment el. Szarková azt is kiszámolta, hogy mennyi lenne a bevétel az elszállított homokért, amelyet lényegében cég azért visz el, hogy dolgozik a gép. Ez az összeg 8 331 € lenne. A polgári társulás kiadása és bevétele megközelítőleg 25 ezer €.

Herencsár Zsolt elmondta, hogy a tagok ezentúl az uszodát olcsóbban használhatják. A 10 belépésre jogosító bérletet 15 €-ért kapják meg.



Kovács Zoltán

Egész nevén Kovács Zoltán. 1977-ben született, a nyitrai Mezőgazdasági Egyetemen tanult. Szabadidejében a pered.info-t szerkeszti.