Megújul a kegyeleti park az egykori zsidó temető helyén

IMG_20170428_144952588

Valószínűleg többeknek feltűnt, hogy az egykori izraelita temető helyén létesített park az utóbbi napokban átalakuláson megy át. A rekonstrukciós munkálatok az áprilisi testületi ülésen is szóba kerültek. Darázs László, aki felújítás kezdeményezője, elmondta, hogy a munkálatok több részből tevődnek össze. Első körben a sírkövek állagát javítják ki, majd ezt követően új helyre kerülnek- közvetlenül a bejárati járda két oldalára. Ugyanekkor elkészül az emlékmű talapzata, amelyre Csillag műve Dávid-csillaggal és szögesdróttal ellátott menóra kerül. A parkot az egyik oldalról részben körbefutó falat is felújítják, a bokrokat megvágják, illetve elkészül az új makadámos bekötőjárda. A felújításra összesen 10 ezer euró áll rendelkezésre, ebből 5000 euró a költségvetésből, 4500 euró az USA-ból érkezett. (Mindenki megnyugodhat, nem Sorostól.)



Kovács Zoltán

Egész nevén Kovács Zoltán. 1977-ben született, a nyitrai Mezőgazdasági Egyetemen tanult. Szabadidejében a pered.info-t szerkeszti.