Peredi emlékek: Cs. Liszka Györgyi, a Vasárnap főszerkesztője

20110419-liszkai

Talán már mindannyian hallottuk azt a mondást, hogy peredivel bárhol találkozhatunk. Nincs ez másképp a szlovákiai magyar közéletben sem, csak figyelmesnek kell lennünk. A felvidéki magyarság legnagyobb hetilapját egy „szegről-végről” peredi irányítja. Nemrég volt olyan kedves és a  tesedikovo.info részére interjút adott. Húsvét alkalmából  Cs. Liszka Györgyi tanár, újságíró és író gyerekkori visszaemlékezését közöljük.

Régen járt Pereden?

Mindenszentek napján, sajnos, már csak a temetőben.

Apai vagy anyai ágon peredi származású? Úgy emlékszem, hogy Köbölkúton nevelkedett.

Anyai nagyszüleim révén, akiknél olyan sok időt, főleg nyarat töltöttem Pereden.

Már csak távoli rokonok élnek a faluban, akiket személyesen nem is ismerek. Viszont a férjem nagynénje Köbölkútról éppen Peredre ment férjhez, így általa megmaradt a kapcsolatom a faluval. Németh Erzsébet a neve. (Németh Erzsébet volt tanító néniről van szó.)

A karácsonyi Vasárnapban olvastam, hogy a peredi származású Wornath Olga hívta fel figyelmét egy németországi papra, aki aztán cikket is írt. Véletlen volt vagy gyerekkori barátok?

A kiadóba telefonált egy ismeretlen hölgy Németországból, Katona Klári-interjút szeretett volna intézni valakivel, és hozzám irányították. Beszélgetés közben, hogy ő is innen származik, derült ki: peredi. Meg hogy szegről-végről én is. Hihetetlen felismerés volt, angyali üzenet, azóta is levelezünk. És persze Katona Klári-interjút is készített a Vasárnap.

Gyerekkorában sok időt töltött nálunk. Visszatud emlékezni valami csíntevésre? Vagy volt kedvenc helyük/ utcájuk  ahol játszottak?

Ó, hát rengeteg. A Turányi luktól kezdve a Téglásokon át a vasútállomásig. Ott például a mázsaház előtt rengeteget forogtunk Lelovics Etussal a sorompón, úgy is hívtuk, hogy tornavas. Csínytevésre annyira nem is, azt hiszem, én jó kislány voltam, inkább engem értek különös történések. Került-fordult megharapott egy utcabeli fiú, nem is emlékszem máshogy a nevére, csak úgy emlegettem, hogy harapós gyerek.

Pered legfontosabb eseménye a búcsú. Ön miként emlékszik vissza a régi búcsúkra?

Hogy kint volt az udvaron a hosszú-hosszú asztal, mama ott terített mindnyájunknak, izgalmas volt nekem ez az ünnepi ebédelés. Olyankor eljöttek az akkor még Csehországban élő nagybátyámék is. Később vissza is költöztek Peredre, ma már sajnos ők sem élnek, a nagyszülői ház így megszűnt létezni számomra.

Hogyan lesz valakiből újságíró? Tudatos döntés vagy a sors fintora?

Sokszor sok helyen elmondtam, leírtam már, hogy nem vagyok újságíró, így csak a véleményemet mondhatom el újra, hogy lesz az valaki. Szerintem, mint bármi másra, születni kell rá. Én nem születtem újságírónak, nem is lettem az. Szerkesztő lettem viszont, elhivatott szerkesztő. A kérdés, hogy tudatos-e a döntés, nem válaszolható meg jól, mert gyerekkorban az ember még ezek közt nem ismeri fel a különbségeket. Tanító néni vagy újságíró szerettem volna lenni. Mondhatjuk tehát, hogy tudatos, hiszen a jó szerkesztő ennek a kettőnek a keveréke. Van pedagógiai és íráskészsége. És a sorsom minden erejével ebben az irányban is terelt.

Mindig írtam naplót, mesét, regényt, verset, mindent, amit a legtöbb iskolás gyerek akkor.

A nagyszüleim gazdálkodók voltak, Csehországba telepítették ki őket, mert nagyapám nem volt hajlandó szlováknak vallani magát. Egy jó peredi ember jelentette fel őket. Onnan visszatérve az addigra leélt portát rakták rendbe, soha nem panaszkodtak, mindig tisztelettel beszéltek mindenkiről. Még a feljelentőjüket is megértették. A cseh gazdára hálával gondoltak. Aki a házukat bitorolta, arról is állította nagyanyám, nem tehetett, szegény, ő se mást. Ilyen szempontból voltak hatással rám, az biztos. Gyűlölöm a gyűlölködést. És a mama rengeteget olvasott, ha nem cselédnek küldik el kilencévesen Pestre, hanem mint már én, maradhat iskolásnak, az is lehet, hogy a Nyugatot szerkeszti.

Pár éve főszerkesztője szlovákiai magyarság legnépszerűbb hetilapjának. Mennyire nehéz munka? Önhöz melyik téma ál a legközelebb?

Öt éve vezetem a Vasárnapot. Amondó vagyok, hogy a nehéz munka az, amihez nem ért, vagy amit nem szeret az ember. Én lubickolok a munkámban, mert szöveggel dolgozhatom, ugyanakkor pedagógusi hajlamaimat is kiélhetem, hiszen emberekkel is. Jót tenni jó, s a lap lehetőséget ad arra is, hogy sokaknak segítsünk. Szeretem az olvasóinkat.

Nehéz megtölteni a lapot érdekes témákkal vagy éppen még sok kimarad? Önhöz melyik téma ál a legközelebb?

Azt hiszem, ezt a kérdést is megválaszoltam az előzővel. Egyébként meg elég fellapozni a Vasárnapot, el sem kell olvasni a vezércikkemet, már ránézésre kiderül minden.

Hogyan látja, a szlovákiai magyar települések, köztük Pered is, megfelelően kihasználják a sajtó nyújtotta “faluimázs” lehetőségét?

A Falu-kép, Város-kép, Templomaink rovatunkban rengeteg település szerepelt már, az elsőben Pered is, de szinte mindegyiket a Vasárnap lapmenedzsere kereste fel, győzte meg. Egy kezemen meg tudnám számolni, hányan jelentkeztek maguktól. Én nem voltam még soha polgármester, így nemigen nyilatkozhatom ez ügyben, mindenesetre azt gondolom, látva egy-egy ilyen sorozatot, alighanem mindent megtennék, hogy falum, templomom szerepeljen benne.

Ha jól tudom, az Ön férje Liszka József etnográfus, aki 1994-ben Pereden is végzett kutató munkát. Ő hogyan emlékszik vissza a falunkra?

Erről leginkább ő tudna nyilatkozni, de mint a neve is elárulja, ő a testvérem. Ő az a nagy és okos báty, akire kicsi lányként is már úgy felnéztem. Mivel majd nyolc évvel idősebb, így ennyivel többet is eltöltött Pereden, ennyivel többet mesélt neki a mama, ennyivel többet botorkált a pelvásban a papával, a Téglásokban a Magyar Janival s járta a falut a szenesemberrel. Szerintem legelső adatközlője, még mint egyetemistának, a Vincze mama volt.

Az én férjem Csanda Gábor, az Új Szó Szalon mellékletének, több könyvnek, kiadványnak a jeles szerkesztője. Az ő édesanyja is köbölkúti, a nagynénje meg, mint már említettem szinte cserébe ment Peredre férjhez az én édesanyám helyett (aki meg, ugye, onnan Köbölkútra), hiszen mindketten pedagógusok voltak.

Kovács Zoltán

 

 



Ez is érdekelhet,,,