Perediek a nagyvilágban: Katarína Valancová

Valanecová Katarína

Most az USA olyan részébe látogatunk, amely nem sokat mond egy közép-európai embernek. Arizona számunkra a tényleges vadnyugat, inkább romantikus westernfilmekből, illetve B-kategóriás kalandfilmekből ismerjük. De milyen valójában az élet az USA egyik szegényebbik és ugyanakkor legmelegebb tagállamában? Erről Valanec Katit kérdeztem.

Hány éve élsz az USA-ban?

Idén augusztusban lesz ennek tíz éve. Mint babysitter mentem ki és megvolt az a lehetőségem, hogy én választom meg a fogadó családot. Bár volt lehetőségem máshova is mennem, de én inkább Kalifornia felé húztam. Végül Arizonában kötöttem ki, ahol egy kislánnyal kellet foglalkoznom, velük egy évig laktam. A család- elvált anyuka és lánya- felső középosztálybeli volt, a környék is inkább gazdagnak számított.

Ha jól tudom, akkor te ott suliba is elkezdtél járni.

Az au-pair program úgy volt meghirdetve, hogy iskolába is kell járnom, ezért egy évig spanyolt tanultam. Miután összeismerkedtem a férjemmel én elköltöztem és a nyelvtanulást már nem folytattam.

Gyorsan megszoktad az új környezetet? Végül is azért arra más a mentalitás, mint a keleti partvidéken.

Tényleg más a mentalitás.  A keleti partvidéken érezni az európai hatást. A délnyugati államokban nyugodtabb az élet, nem kell sietni semmivel, minden ráér. De visszatérve a kérdésre, én gyorsan megszoktam. A nyelvet is fél év után folyékonyan beszéltem.

Semmilyen konfliktusaid nem voltak abból, hogy más környezetből jöttél?

Konfliktusok nem voltak, egyszerűen el kell fogadni és megszokni, hogy arra más az élet. Tényleg meg kell szokni, hogy nyugodtabban állnak a dolgokhoz. Például a  befogadó családomnál nem főztek, de nem is oldották. Többnyire annyi volt, ha majd éhesek leszünk, akkor elmegyünk étterembe.

Most mivel foglalkozol?

Miután férjhez mentem egy ideig eltartott, amíg elintéztem papírokat, és az angol nyelvtudásomat is tökéletesítenem kellett.  Három évig egy étteremben pincérként dolgoztam, eközben fősulin (comunity college) elvégeztem 2 évet, majd egy masszázstanfolyamra jártam. Ez azért volt jó, mert végül sikerült elhelyezkednem egy orvosnál. Ez nem klasszikus relaxációs masszázs, hanem sérülések vagy operációk utáni. Ott is 3 évig voltam.  Közben már átléptem az Arizoniai Állami Egyetemre, miután ez fizetős, most már a keresetemből ki tudtam fizetni.

Az egyetemen milyen szakra jártál? Győzted a tanulást munka közben?

Pszichológiát tanultam, és győztem, mert ott úgy állítottam össze az órarendet, ahogy én akartam.  Most fejeztem be az 5. évet. Egy év még hátravan, aztán szeretnék doktorátus szakon tovább menni. Nekem megfelel, hogy ennyit járok suliba, mert ezért fizetnek is.

 Miért fizetnek?

Mert pszichológiai kutatásokat végzünk. Ez egy eléggé szerteágazó kutatás, amelyre a professzorom nagy állami támogatást kapott, így megengedheti, hogy fizessen. Én a laboratórium menedzsere vagyok, ez azt takarja, hogy az embereket iskoláztatom, de közben a kutatás egyik részét is mi visszük. Az epilepsziás rohamokat tanulmányozzuk, mégpedig milyen negatív hatás válthatja ki ezeket, pl. a háborúból visszatérő katonáknál.

Véletlenül kerültél oda vagy törekedtél arra?

Az arizonai egyetemen nagyon díjazzák azokat az egyetemistákat, akiken látják, hogy küzd valamiért. A kutatást irányító professzorral volt közös órám. Egyszer megkérdeztem tőle, hogy mehetnék-e hozzá dolgozni, erre igent mondott, és fél év múlva teljes munkát ajánlott.

 Most jó hideg van (a beszélgetés májusban, egy nagyon hideg napon készült), Phoenixben milyen az idő?

Arra ilyenkor 40 fok van.  A forróság májustól szeptember közepéig tart. Míg itthon a tél a legrosszabb időszak, ott ez a nyár. Viszont az év többi szakasza szép. Ahogy most fel vagyok öltözve, szvetter és sál, ott csak januárban lenne rajtam. Arra nem ismerik a telet, ha fel is vesznek téli kabátot, a lábukra papucsot húznak.

Az ember hogyan képzelje el az életet Phoenixben vagy Arizonában?

Képzeljen el meleget, sok kaktuszt és pálmafákat. Keveset esik, de ha esik, akkor monszunesők vannak, főleg így nyáron. Aztán megszokott jelenség a sivatagi vihar, amely nem veszélyes, de jó koszos lesz tőle az autó. Maga Phoenix nagyon nagy város, több mint 2 millió lakosa van, és nagyon nagy területen fekszik. Ha az egyik végéből a másikba szeretnék átjutni, az autópályán legalább egy órát kíván. Közel van Las Vegas, amely 3 órára található, Los Angeles meg 5 órányi autóútra. Mindenki azt hiszi, hogy arrafelé csak hamburgert eszünk, pedig nagyon nagy a választék. A város tele van a világ nemzeteinek az éttermeivel, azon belül is nagyon sok  és nagyon híres a mexikói éttermeiről. (Phoenix az 50 tagállam fővárosai közül a legnépesebb. szerk.meg.)

Mi fogott meg Phoenixben?

Nekem nagyon tetszik a környék. A Sziklás hegység vörös sziklái, amelyek naplementekor gyönyörűek, főleg így nyáron.  Biztos te is láttál már ilyen képeket. Maga a város tele van parkokkal, ahol a játszótér, filagória és a basketballpálya kötelező elem. Ugyancsak híres a kitűnő golfpályáiról. Az emberek is kedvesek, főleg ha megtudják, hogy idegen vagyok, olyan helyről, amelyről addig nem is hallottak. De az is elég, ha megtudják, hogy Európából vagyok és mindjárt érdeklődnek az itteni élet után.

Ilyen sivatagos környezetben nem hiányzik a zöld?

Hiányzik, de a várostól északra, jó másfél órás autóútra, található Flagstaff, amely Arizona második vagy a harmadik legnagyobb városa. Ez már hegyi város, hasonló a táj, mint a Tátrában, és ott már télen síelni is lehet. De szerintem a sivatagban is sok a szépség.

Az amerikaiakról rengeteg az előítélet: kövérek, nem tudnak semmit a világról stb. Ebből mi igaz, legalábbis ami Arizonát illeti?

Ha úgy veszed senki sem amerikai, mert mindenki Európából származik, így minden amerikai tud valamit az öreg kontinensről, már csak az ősök származása végett. Természetesen Szlovákiáról kevés ember tud. De ha azt mondom, hogy Lengyelországtól délre vagy Bécstől másfél órára, azért már nagyjából tudják, és esetleg megnézik a térképen és rácsodálkoznak, milyen kicsi ország. Aztán már nagyon érdeklődőek. Az ételeink, szokásaink egyáltalán az életünk minden részlete érdekli őket. A környezetemben már mindenki tudja, hol van Pered.

Phoenix közel fekszik a mexikói határhoz, ahonnan egyre több illegális és nem illegális bevándorló érkezik. Érezni, hogy ettől változik a város?

Ez hasonlóan működik, mint Pereden, mindkét nyelv- angol, spanyol – egymás mellett létezik. Vannak a városnak olyan negyedei, ahol a spanyol dominál. A férjem is mexikói származású, 5 éves korában költöztek Los Angelesbe. Az édesanyjával most is spanyolul beszélget. Én is értek spanyolul, de a beszéddel inkább nem próbálkozom. Attól, hogy sok nemzet lakja a várost nem érzem, hogy veszélyes lenne. Minden városnak vannak jó és rosszabb kerületei, de szerintem éjszakai is biztonságos város. ( A városban 77% -ban a fehér lakosság dominál, ebből 46% a nem latin származású. Az afroamerikaik aránya 6,5%, ázsiaiké 3%. A lakosság 69%-ka csak az angolt használja, 32,2 %-ka más nyelvet, ebből döntő többségében a spanyolt.)

Akkor gondolom, Pered annyira nem hiányzik?

Persze hogy hiányzik! Elsősorban a család és a barátok. Vagy a gulyáspartik, ilyen jó buli nincs ott (a beszélgetés a majális után készült). Mindig azt mondom, hogy itt nőttem fel és ez örökre az otthonom marad. Az amerikai barátaim mellett most már ott is vannak szlovák és cseh ismerőseim, és rendszeresen összejárunk. Ilyenkor knédlit csinálunk vagy gulyást főzünk. Az egyik cseh fiú kenyeret is tud sütni, de nem olyan jó, mint a Mezei.

Kovács Zoltán



Kovács Zoltán

Egész nevén Kovács Zoltán. 1977-ben született, a nyitrai Mezőgazdasági Egyetemen tanult. Szabadidejében a pered.info-t szerkeszti.